AZ ŐSÖK VÉRE

A bor szeretete az én esetemben nem az első pohárhoz kapcsolódik, mint ahogy feltételeznénk, hanem gyermekkorom egy csodás emlékéhez. A természethez kapcsolódó első emlékeim színhelye egy kicsi zempléni falucska, Kistornya, dédszüleim, nagyszüleim, szüleim szülőhelye.

Egy falucska, akárcsak a mesében – lusta, nyugodt szünidei reggelek, a nyitott ablakon beáramló friss levegő, a nagyi ablakában virágzó muskátlik és az asztalon várakozó frissen sült kalács illata. Nagyanyám már kora hajnalban megsütött nekünk - az unokáknak, még mielőtt elindult volna dolgára a szőlőskertbe. Ébredés után mindig gyorsan befaltuk az előkészített reggelit, és „repültünk“ nagyi után.

A szőlőskert izgalmas játékok színtere volt számunkra egészen az ebédig, amikor leültünk az árnyékba, és a megérdemelt pihenő közben meséket hallgattunk a „régi szép időkről“. Ezek az emlékek nem csak emlékezetembe, de szívembe is bevésődtek. Igaz, néha úgy tűnt, ez nem az én világom, engem ez igazából nem érint. De csak az ifjúkor nevetett a szemembe. A vérköteléket nem lehet megtagadni: bármilyen egzotikus csücskéből a világnak is tértem vissza, a Zempléni-dombvidékre vetett pillantásom megdobogtatta a szívemet, és tudtam, ide tartozom, és nincs a világon számomra ennél szebb hely...

Veszprémi Zuzana
a borászat társtulajdonosa

AZ AKARAT, RÉSZESE LENNI

Első emlékeim a borról nem épp publikálhatóak, mert nem olyan vidékről származom, ahol a bor születik, hanem onnan, ahol isszák. Annál inkább, a szőlészetben végzett nehéz munkával szembeni elfogultságtól mentesen, a szívemhez nőtt ez a vidék. A szeretet, ami ugyan a finom boron keresztül vezetett, idővel elhatározássá cseperedett, hogy magam is megpróbáljam. A naivitásomat túlszárnyalta az eltökéltség annak bizonyítására, hogy a borkészítés gyerekjáték. Szőlőskertet venni nem volt gond, sőt pincét sem. De a végtelen, soha véget nem érő munkával, ami következett, nem számoltam. Kemény iskola volt, néha téves kísérlet típusú, mert a borászok szeretnivaló csapat. Mindig adnak tanácsot, de valamit azért meghagynak maguknak.

De ma már tudom, hogy ennek így kellett lennie. Ezeknek az éveknek az eredménye a képesség megbecsülni a szőlőben dolgozó emberek nehéz munkáját, és mindazok bölcsességét, akik képesek egy csepp borba belesűríteni az íz és illat harmóniáját.

Rendkívül büszke vagyok, hogy ennek részese lehetek.

Veszprémi Peter
a borászat társtulajdonosa

ALKU A TERMÉSZETTEL

Itt születtem, Tokajban. Apám egész életében megszállottja volt, s számomra követendő példa. Az itt élő emberek többsége a borral és szőlészettel foglalkozik különböző szinten. De Tokaj folyik az ereiben kivétel nélkül mindenkinek, csak nem mindenki választja a szőlészkedést életútnak, hanem csak hobbinak tekintik. A természet szeretete, az idősebb generációtól átvett, ennek a csodálatos helynek egy életen át való tanulmányozásából merített tapasztalatok nélkül az nem sikerülhet.

Mint minden szakmában, a miénkben is egy kicsit őrültnek kell lennie az embernek. Szeretni kell a göröngyös, nem könnyű, gyakran sziklákkal eltorlaszolt utakat. Mert csak azok vezetnek a szőlőhegyre. Képesnek kell lenni új célok kitűzésére, olvasni a sorok közt, nem akarni leigázni a természetet, hanem segíteni neki a csodához vezető úton.

Tokaj Teremtőnk kincse, amelyet még nem fedeztünk fel teljesen. Minden darab föld, minden dűlő önálló életet él, amely a borban folytatódik. Ha valaki ránéz egy üveg borra, megnézi, milyen bort rejt, szép-e a címkéje, és mennyibe kerül. Ha én nézem, látom a sok munkát és a beszélgetéseket, amelyeket számtalanszor folytattam a természettel. Látom, hogy még csak a kezdeteknél tartunk, de tudom, hogy az irány, amelyet választottunk, helyes.

Ne rohanjunk állandóan, néha álljunk meg egy pillanatra, és tekintsünk vissza. Tekintetem egyetlen pillantással átöleli a kerek egész Tokajt. A világ még nem fedezett fel bennünket, mutatkozzunk meg együtt, egymás mellett.. mindannyian, akik szeretjük a világnak ezt az kicsinyke csücskét.

ifj. Butella László
főborász